Ötletek az ideális tájhasználathoz

Bozsik Barbara és Szíj Barbara interjúja Samu Zoltán Tamással, mely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program támogatásának köszönhetően jelent meg. Az Egy régió eszköztára III. kötetében.

https://tudastar.kek.org.hu/publikacio/index.php?s=egy-regio-eszkoztara

Miért élsz itt, és mi köt a balatoni tájhoz?

Alsópáhokon élek hat éve, előtte a szülőfalumban, Pusztakovácsiban dolgoztam az önkormányzatnál, illetve tanítottam. Természetvédelmi mérnökként elsősorban a táj és a benne élő ember kapcsolata foglalkoztat. Nekem a táj üres az ember nélkül. Belső-Somogyban foglalkoztam állattartással, itt Zalában arra van lehetőségem, hogy gyümölcsöt termesszek és kertészkedjek, így vannak saját termékeim. Nem volt könnyű feladni az állattartást, de nyitottam más irányba, és rájöttem, hogy ezen a vidéken is közel tudok kerülni a természethez. Akármennyire is szomszédos a két megye, a zalai embernek más a tájhasználata, mint a somogyinak.

Véleményem szerint, amikor az ember idegenként, gyüttmentként megérkezik egy közösségbe, annak alapján is megítélik, hogy részt akar-e venni a táj használatában, vagy nem. Halottnak tartom azt a települést, ahol az emberek már nem akarnak a környezetükkel együtt élni. Alsópáhokon is vannak ilyen részek. Vannak olyan pincék amiket eladtak nyaralónak, mert szép panorámájuk van a Balatonra, és most nyírt zöld gyep van körülöttük, mivel a tulajdonos nem akart gyümölcsössel vagy szőlővel bajlódni. Én nem így álltam hozzá. Ahogy a szomszédok látták, hogy ez a gazdátlan gyümölcsös kezd ápolt lenni, egyre nagyobbat köszöntek, legalábbis azok, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. Nem biztos, hogy őslakosok, lehet, hogy bebírók vagy gyüttmentek ők is, de elkezdtünk egyre többet beszélgetni a kerítés mellett, italos üvegeket cseréltünk egészen más lett a viszony.

A Balaton-felvidéki gazdálkodásról sokaknak romantikus, idilli elképzelései vannak. Szerinted mennyire reális ez a kép?

A Balaton-felvidéknek szerintem most még nem tisztázott a helyzete, nem egyértelmű a jövőképe. Az elmúlt évtizedben több romantikus lelket láttam megérkezni erre a vidékre, és láttam, hogy a nagy nekibuzdulásból hogyan lett csalódás, hiszen egészen más önellátónak lenni 2023-ban, mint ahogy mondjuk az én nagyszüleim tették ezt 40 éve vidéken. A legtöbb községből nagyon hiányoznak azok az emberek, akik nem nyaralónak szeretnék használni a falut, hanem élni szeretnének benne.

Nagy probléma a külső területek kérdése, mivel ennek a tájnak a hagyományos használata elsősorban a legeltetés volt.

Milyen sajátosságai vannak a tájgazdálkodásnak a Balaton-felvidéken?

Elsősorban talán a legeltetés lenne a lényeg. Megdöbbenek, amikor az északi parton, Zánka, Tihany környékén látok szántóként használt területeket, ahol a talaj tele van fehér kővel, ami széttöri a gépet. Ezt a területet szerintem ostobaság felszántani, mert inkább legelőkét kellene használni. A növényzet borítottsága, az élőhely adottsága és a természetvédelmi kezelés szempontjából is a legeltetés jelentené a megfelelő tájhasználatot

Szerinted mi kellene ahhoz, hogy a legeltetés újra jobban elterjedjen?

Tudomásul kell venni, hogy a juhászat kőkemény, 365 napos, 24 órás, és bizony néha nagyon-nagyon kellemetlen állatgondozási és ápolási folyamatokkal járó tevékenység. De ez szerencsére nem mindenkit rettent el, sok fiatalt látok itt Nyugat-Zalában, de még a Balaton-felvidéken is, akik komolyan belevágnak a gazdálkodásba Az egyik legfontosabb elv természetesen, hogy akkor érdemes valamit csinálni, ha annak anyagi haszna is van. El kellene jutni odáig, hogy ne Olaszországba menjen ki a bárány- meg a marhahús, hanem maradjon itthon. A normális, tiszta körülmények között kezelt húst el lehessen adni jó áron, a lehető legkevesebb bürokráciával. Enélkül nem lesz legeltetés, nem lesz tájhasználat, és maradnak az özönnövényekkel borított, rosszabb esetben cserjésedett domboldalak. Másrészt nagyon-nagyon fontos lenne az emberekkel megértetni, hogy az extenzív, legeltető állattartásban tartott állat húsánál nincs egészségesebb. Többet ér, mint a Hollandiában vagy Spanyolországban termesztett, földet soha nem látott saláta.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság legeltetési tevékenységéről mit gondolsz?

Amikor körbekerítünk egy területet, hogy ott majd megmaradnak a védett növényeink, nem biztos, hogy mindig van értelme, a gyakorlatban nem válik be minden esetben. Véleményem szerint legeltetés az egyik leghasznosabb tájhasználati forma természetvédelmi szempontból. Nem véletlen, hogy az igazán értékes gyepterületeket országszerte mindenhol legeltetéssel próbálják karbantartani a kezelőik. Magyarország annyira fertőzött özönnövényekkel, hogy már egy- vagy kétéves felhagyás után megindul a cserjésedés, és az ott található védett növényfajok nagyon hamar elveszítik az élőhelyüket. Megváltozik a teljes tájkép, idővel erdősül a terület, de a termőhelyi adottságok miatt nem biztos, hogy ez egy jó erdő lesz számunkra. Valószínűleg régebben sem a legjobb erdőket vágták ki, hogy bővítsék a legelőterületeket

Abban az időben még nem volt tele minden bálványfával és akáccal, mint most. A jobb minőségű erdők maradhattak meg, hiszen az erdei legeltetésnek, a makkoltatásnak nagy hagyománya volt a Balaton-felvidéken is. Az idegenhonos özönfajokkal frissen cserjésedett foltok a szomszédos őshonos erdőkre is veszélyt jelentenek ökológiai szempontból. A nemzeti park legeltetési tevékenysége azonban önmagában nagyon-nagyon kevés ahhoz, hogy ezt a folyamatot megállítsa Hozzáteszem: a felhagyott szőlőknél ugyanez játszódik le, nagy örömmel látom, hogy a Balaton-felvidéken járva sok elhagyott szőlőnek újra gazdája van. Lehet, hogy ez most éppen a bor marketingjének, trendiségének köszönhető, de a lényeg, hogy szépen használt, gondozott területek vannak.

A klímaváltozás nem teszi egyre nehezebbé az általad ideálisnak tartott, legeltetéses tájhasználatot? Egyre több a száraz év, amikor már nyár elején kiégnek a mezők, nem lehet legeltetni…

Azt tudom elmondani, amit láttam a gazdálkodóktól gyermekkoromban. Mindig annyi állatot tartottak, amennyinek tudtak enni adni. Régen is voltak száraz évek, égető nyarak, most ez halmozottan hátrányosan érint bennünket. Biztos, hogy egészen másként kell a vízvisszatartásról gondoskodni egy legelőn, de legalább olyan lényeges, hogy rugalmasnak kell lenni, és - tetszik, nem tetszik - el kell engedni az állatállománynak egy bizonyos százalékát a rosszabb években. Lenne a magyar üzletekben helye ezeknek a húsoknak illetve készítményeknek, ha ilyen kényszerbe kerülnének a gazdák. De hangsúlyozom: összességében a táji adottságok a mainál sokkal nagyobb léptékű legeltetéses állattartást tennének lehetővé. Hihetetlenül kevés marhahúst eszünk, birkából még kevesebbet. Kétfajta ember létezik, akit én ismerek: a java része imádja a birkapörköltet, a másik része nem szereti, mert büdös, faggyús stb. Aki viszont imádja, és megkérdezem tőle, hogy hányszor eszel egy évben birkapörköltet, mindig azt válaszolja, hogy szinte soha. Mert nincs birkahús? Hova tűnt?

Egyéni szinten mit lehet tenni azért, hogy a tájhasználat a természetnek kedvezőbb módon alakuljon?

Szerintem az igazi kérdés az, hogy az egyén mit szeretne abban a tájban: lakni, pihenni, ott lenni, vagy nagybetűvel élni. Ha nagybetűvel élni szeretne, akkor viszont a fűnyírót néha be kell tenni a sarokba, és olyan szerszámokat kell elővenni, amelyeknek fanyele van. És el kell kezdeni dolgozni a tájban. Mindenkinek a saját tudása, lehetősége, kedve és adottságai szerint. De ez a táj nem tartható meg anélkül, hogy az embereknek ne legyen földes és sáros a keze.