Új halfaj a Hévízi-tóban!?

2023.03.07

Alapvetően örülünk, mikor az élőhelyeken nő az ott előforduló fajok száma, DE ez kizárólag az őshonos növényekre és állatokra vonatkozik. 

A Hévízi-tóba és vízrendszerébe már eddig is mindenféle egzotikus és trópusi csodabogár bekerült, -nem- hála a biztosan jó szándékú ám rendkívül felelőtlen természetkedvelőknek. Tavaly már "tudtuk, de még nem sejtettük" az új jövevény jelenlétét, akivel elsősorban akvarisztikai szaküzletekben találkozhattunk (eddig!). 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság: A Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programjának megvalósítása című kiadványában kerül bemutatásra a Párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus). Őkelme Brazíliában és Bolíviában őshonos. Elnyújtott testű, lapos és széles fejű. Testét erős csontpajzsok védik, változatos, sötét színű vonalak sávok díszítik. Nem vadásznak békés vendégekre! Fiatalon algaevők növekedve sok növényi táplálékot fogyasztanak. Mindezek mellett jó pár métert "sétálni" és képes! 

Sétálni egy hal!?

Igen bizony sétál! Képes akár egyik vízből a másikra vándorolni. Másodpercenként 1 métert, halad, ami egy lassú emberi járásnak felel meg.  Hihetetlen, de igaz, hogy ez a hal képes 18 órát is túlélni víz nélkül! Ezért még a nyílt vizek közelében a partra dobva is túléli. 

NE felejtsük el az idegenhonos fajok fokozott kockázatot jelentenek mind a szárazföldi, mind a vízi ökoszisztémákra. Kérjük ne hozzátok megunt kedvenceitek Hévízre! Benneteket viszont várunk Geobotanikai sétáinkra, ahol a fent leírtakról is többet megtudhatok. 


Felhasznált irodalom: 

  • A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság: A Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programjának megvalósítása című, KEHOP – 4.1.0-15-2016-00050 azonosítószámú projekt céljainak bemutatása, 2022., Vác)
  • Noah R. Bressman, Callen H. Morrison és Miriam A. Ashley-Ross (2021). Reffling: A neotróp páncélos harcsák (Loricariide) által szárazföldi környezetben használt új mozgásszervi viselkedés. Icthyology and Herpetology , DOI: https://doi.org/10.1643/i2020084